Bognár Endre:
Szálka
Szoba, meglehetősen egyszerű berendezéssel. Parketta, egy asztal, szék, váza, ajtó a teakonyhába, egy másik a fürdőszobába. Az ablak előtt függöny, félhomály. Megállapíthatatlan, hogy milyen napszak van. Egy huszonéves, betegesen sovány, de szép arcú lány ül a földön, háttal az ágynak támaszkodik. A haja hosszú, vékony szálú. Bugyit, trikót visel
LÁNY egy pontra fókuszál, lábbal megpróbálja elérni a távirányítót, és lábujjal bekapcsolni a tévét. Amikor egy idő után nem sikerül, dühösen arrébb akarja rúgni, aztán testhelyzetet változtat. Kis szünet után a teste alól elővesz egy mobiltelefont, benyom rajta egy gombot
TELEFONHANG ’A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható. Kérjük, ismételje meg a hívást később.’
LÁNY ingerülten félredobja a telefont Nem kapcsolható.
Kis szünet
LÁNY hisztérikusan Miért, miért, miért, miért, miért, miért, miért, miért, miért, miért, miért, miért, miért, miért, miért, miért, miért?!! Elnyúlik a földön
Áttűnés feketébe
FIÚ belép, megáll a szoba közepén. Egy kulcsot dob az ágyon fekvő lány mellé
LÁNY észreveszi. Kéjesen, kábultan Szia, édes, már nagyon vártalak, csakhogy itt vagy.
FIÚ háttal a lánynak Ez a kulcs a lábtörlő alatt egy kicsit közhelyes már, nem? Tudsz te ennél kreatívabb is lenni.
LÁNY idétlenül Momentán semmi kedvem kreatívnak lenni.
FIÚ Rendben, kicsim, akkor csak maradj fekve, és szívd magadba mélyen ezt az idilli mocskot. Élvezd, amíg lehet, úgysem tart sokáig.
LÁNY kinyújtja a kezét Gyere, élvezzük együtt.
FIÚ nem reagál, rágyújt egy cigarettára
LÁNY Nekem is adsz egyet?
FIÚ nem válaszol
LÁNY Na, undok vagy. Nem szeretem, amikor undok vagy.
FIÚ Te nem sok minden szeretsz, drágám, ezt le kell szögeznünk.
LÁNY De téged szeretlek.
FIÚ Szeretsz hülyét csinálni belőlem.
LÁNY Nem igaz.
FIÚ Nem? Ezt igazán örömmel hallom.
LÁNY Na, ne legyél ilyen. Szeress egy kicsit. Ölelj át. Azt szeretem, amikor átölelsz.
FIÚ kifújja a füstöt Jó, majd átölellek.
LÁNY Most akarom. Most ölelj át.
FIÚ Pillanatnyilag túl ocsmányul festesz ahhoz, hogy átöleljelek.
LÁNY Dögölj meg.
FIÚ Azt is most?
LÁNY Szemét.
FIÚ Csak egy szavadba kerül. Tudod, hogy csettintesz, és én ugrom. Nem igaz? Valójában ezt szereted a legjobban. Azt is lehet mondani, hogy ezért lelkesedsz, ha egyáltalán tudod, mit jelent az: lelkesedni. Lelkesedtél már egyáltalán valamiért életedben, drágám? Egy finom kis meneten kívül, ha? Őszintén?
LÁNY Baszd meg.
FIÚ Na, ez igazán nem vall jó modorra tőled, drágám.
LÁNY Fellengzős hülye vagy. Undorodom tőled.
FIÚ Nocsak, egy érzelem. Jól láttam, a kisasszony nem tompult el teljesen, még maradt benne valami emberi vonás.
LÁNY Hagyd abba. Kiabálni akar, de nem jön ki hang a torkán. Fel akar kelni, de nem bír
FIÚ Nézz magadra. Felkelni sem tudsz.
LÁNY visszahanyatlik Kérlek. Inkább segíts.
FIÚ Előbb szedd össze magad. Segíts magadon. Addig én sem fogok.
LÁNY közel a síráshoz Miért csinálod ezt? Nem látod, hogy mi van velem?
FIÚ De látom. Pont ezért csinálom. Meg fogsz változni, drágám, ha tetszik neked, ha nem.
LÁNY Igazad van. Megváltozom. Most már én is akarom. Csak ülj ide mellém, fogd át a vállam, és minden rendben lesz.
FIÚ Ennyi az egész?
LÁNY Igen. Jó leszek, megígérem, azt teszem, amit mondasz. Nem akarok ilyen maradni. Új életet akarok.
FIÚ Az nem ilyen borzasztó egyszerű. Úgy érzed, felkészültél rá?
LÁNY Igen. Ha itt maradsz velem, menni fog.
FIÚ És amikor éppen nem leszek itt? Akkor megint elölről kezdesz mindent?
LÁNY Nem. Elegem van. Nem csinálok több butaságot. Csak maradj itt, nem akarok egyedül maradni.
FIÚ Akkor kibírod? Ha nem hagylak egyedül?
LÁNY Igen.
FIÚ Ezt már hallottam párszor.
LÁNY De most komolyan gondolom.
FIÚ Ezt is.
LÁNY Nem hiszel nekem. Miért nem hiszel? Semmi okom hazudni. Nincs értelme, hogy hazudjak neked. Az igazat mondom.
FIÚ Minden rendben lesz?
LÁNY Igen. Csak maradj velem. Elegem van ebből az életből.
FIÚ Eleged van? Szakítani akarsz vele? El akarod dobni? Drágám, nincs másik, ez az életed.
LÁNY megijed Mit jelent ez?
FIÚ Csak azt, hogy vége. Ha kiszállsz, nincs tovább, ennyi, kész.
LÁNY De hisz éppen azt akarom, hogy jobb legyen. Ha együtt leszünk, minden más lesz.
FIÚ Nem érted. Nem vághatod le, és dobhatod ki a szemétbe az életed egy részét. Ha megteszed, hol fogod keresni önmagad? Gyökértelen leszel, sehonnai, mindent csak képzelni fogsz magad körül, és azt hiszed majd, hogy így jó. Nem törölheted ki az emlékezetedből, mert ha elfelejted azt a rengeteg szart, amin keresztülmentünk, akkor egy idő után újra ugyanolyan üresnek fogod érezni magad, és minden kezdődik elölről.
LÁNY Nem mindig beszéltél így velem.
FIÚ Eleget beszéltem úgy, ahogy nem kellett volna.
LÁNY Nem baj, én szeretem, amikor beszélsz hozzám. Azt mondasz, amit akarsz, nem számít.
FIÚ Hja, ha beszélek, az se számít.
Szünet
FIÚ Ettél ma már valamit?
LÁNY nem válaszol
FIÚ Mikor voltál kint utoljára?
LÁNY Tök mindegy, nincs kint semmi, ami érdekelne.
FIÚ Öltözz fel.
LÁNY Miért? Nem tetszem ruha nélkül?
FIÚ Vegyél magadra valamit. Elmegyünk.
LÁNY lelkesen Hova viszel? Világkörüli utazásra?
FIÚ Eszel valami rendeset, utána jobban fogod érezni magad.
LÁNY Egy nagy csokifagyit kérek, sok tejszínhabbal.
FIÚ néhány darab ruhát szed össze, a lány mellé dobja Majd ha egy tányér leves megmarad benned, kapsz azt is.
LÁNY Azt nem kérek.
FIÚ megfogja a lány kezét, húzza Na gyere már, ne cirkuszolj.
LÁNY kitépi magát Hagyjál, nem vagyok éhes.
FIÚ elengedi, kimérten Kábé akkora lehet a gyomrod, mint egy golflabda.
LÁNY Legalább jó az alakom.
FIÚ Aha, egy merő görcs vagy. De előbb-utóbb enned kell, és akkor a legkevesebb elég lesz, hogy szétfeszítse a gyomrod falát. Kellemetlen érzés lesz, ezt megígérem.
LÁNY Kösz szépen. Ami nekem kell, az kisebb helyen is elfér.
FIÚ Most mennyit vettél be?
LÁNY nem válaszol
FIÚ keményen Mennyit vettél be?
LÁNY Egyet.
FIÚ Egyet?
LÁNY Egy üveget.
FIÚ Annyit nem vehettél be, már nem élnél.
LÁNY durcásan Jó, akkor nem vettem be annyit.
FIÚ Hol a másik?
LÁNY Nem tudom. Leejtettem, és eltörött. A tabletták meg szétgurultak, ki az utcára, hogy más is vehessen belőlük. Vagy lehúztam a vécén egy józan pillanatomban. Vagy az egészet megettem reggelire, és ittam hozzá egy csésze vodkát.
FIÚ kijelentő hanglejtéssel Ittál is rá?
LÁNY Csak egy keveset. Néhány cseppet.
FIÚ Meleg volt, mi? Szárazság, kész katlan. A levegő megállt, a páratartalom a plafonon. Érezted, ahogy az izzadtság végiggyöngyözik a nyakadon, naná, hogy áramszünet volt egész reggel, de a ventilátor amúgy is lerohadt, a kezeddel másodpercenként lesimítottad a bőröd, de az semmit se használt, tisztára olyan volt, mint egy kurva medencében valahol a sivatag közepén, a torkod helyén egy darab smirgli, úgy érezted, hogy megveszel, ha nem ihatsz néhány kortyot, miközben patakokban ázott rajtad a szemérmetlenség, ugye, drágám?
LÁNY Ha itt lettél volna, megszárítottad volna a testem.
FIÚ Ja, meg fogtam volna az üveget, amíg megtörlöd a szád.
LÁNY hirtelen És mit kellett volna csinálnom? Nyaltam volna le magamról a nedvességet?
FIÚ Mondjuk. Ízlett volna. Tudod, kicsit sós, de nagyon tápláló.
LÁNY Menj a francba a tudományoddal.
FIÚ Megyek.
LÁNY Ne.
FIÚ közelebb megy a lányhoz Mondd, normális vagy te? Lehetsz vagy negyven kiló, maximum negyvenöt. Mit akarsz ezzel elérni?
LÁNY Szánalmat. Vagy szerelmet.
FIÚ még közelebb Tudod mikor.
LÁNY Holnaptól. Ágyban reggelizünk, és minden jó lesz.
FIÚ egészen közel, megfogja a lány karját Na most volt elég. Gyere szépen, kimegyünk a fürdőszobába.
LÁNY jobb kezével megfogja a fiú bal kezét, és a mellére teszi Csókolj meg.
FIÚ pofon vágja
Fiú kimegy, lány összekuporodik az ágyon
Szünet
Fiú jön vissza, megáll a fürdőszoba ajtajában
FIÚ Egész normálisan néz ki a kád, pedig rendesen elintézted a múltkor.
LÁNY nem válaszol, fekszik az ágyon
FIÚ Most mondd, túl sokat kérek? Mondd meg. Hogy túlzásnak tartod, amit kérek. Mondd csak.
LÁNY Nem tartom túlzásnak.
FIÚ Akkor meg mi a francnak csinálod ezt az egészet?
LÁNY Mert ez az életem, te mondtad.
FIÚ Ezt mondtam?
LÁNY Ezt.
FIÚ leül a lány mellé Ne haragudj. Nem akartam.
LÁNY nem szól
FIÚ Nem te tehetsz róla.
LÁNY magára veszi, hogy jelentéktelen Nem tehetek?
FIÚ Nem úgy értettem.
LÁNY Soha senki nem úgy érti.
FIÚ Jó, csináltam ezt-azt. És akkor mi van? Nagyon sokáig tartott, amíg ezt elértem, és megszenvedtem érte.
LÁNY Neked könnyű.
FIÚ Ja, nekem aztán kurva könnyű. Habkönnyű. Mint egy neurózis. Mint amilyen te vagy. A gyógyszerekkel apám házipatikájából. Hogy büszke lehessen rám. Baromi könnyű.
LÁNY Szép voltam felvágott erekkel.
FIÚ Nem akarsz te tényleg meghalni.
LÁNY motyogva Nem.
FIÚ Mutasd a csuklód.
LÁNY mutatja; suttog, annyi szenvedéllyel, amennyit ki tud préselni magából Az ajtót kapartam, miután elmentél. Ott feküdtem, összegörnyedve, és sírtam. El akartam érni a kilincset, de olyan messze volt. Összeszedtem a maradék erőm, és az ajtót próbáltam megmarkolni. Csak hogy ne kelljen sikítanom. A torkom nem bírta volna a hangot. Csöndben maradtam. Kapartam az ajtót. Valami belement a körmöm alá. Megnézed? Nagyon fáj.
FIÚ megnézi Egy szálka.
VÉGE