Te vontad rózsaszín sávba a várost,
Te nevetted be a dombokat.
Te rekké foszlik fény és izommá rost,
Te kervényeddé a gondolat.

Bontva építesz és építve bontasz
Én csak bort bontok és hangokat.
Alattunk árokban város van – pont az
Jelent most metrókat, gangokat.

Rosé félédes-fúlt mosolygó festék
Felkatonázva kettő ledért.
Ribancok lennénk vagy emlék fagy testté?
Passz – és kinyúlok a térdedért.

Nem tudom, mi ez, tán szeretni véllek,
Fáradt HÉV-ként óvó járatot
keresnék Rajtad, mint testen a kéjek;
magadra váratsz – rám váratok.

Bronchitiszembe a bort így iszom be,
De Veled szembe csak csík vagyok
Szégyentelenül ont megannyi szenve-
Dés szaxoforgona illatot.