Össze-gyűjtötte, s magyarázatokkal ellátta: Torma Péter


Nyomatott Buda-Pesten, a Canon-manufactura productumán, s a Microsoft electronicus céh betűivel

AD MMVIII



Felette gazdag a népnek ajka. Nints az életnek oly situatio-ja, sem az emberi természetnek oly meg-nyilvánulása, mire valamely sententiát, parabolát ne tudna emlék-kútjának mélyéről elő-citálni. Előttem sokan – legkivált Erdélyi, Margalits, s Otrokotsi-Nagy urak – próbálkozának már amaz végre aligha hajtható feladattal, hogy mindezen – Arany Jánosunk szép szavával élve – mondatsokat össze-gyűjtsék. Magam a kevésbé ismertek, s eggy-eggy falun, s vidékükön kívül nem is igen használt népi böltsességekből kerestem össze egy kisebb tsokorra valót. A compilatori munkában nyújtott hathatós segítségért pedig illesse hálás köszönet igaz jó barátomat, tekintetes Stiller Kriszta úrhölgyet.


Lötyög, mint az esperes botskora

Nem véletlenségből kapta nevét Sárteplény. Fekvése mián állandóan bokáig ére a sár a faluban s a környékén, mondogatták is a vidéken, hogy „a király es bocskort húzna, ha Teplényben járna”. Ha a király nem is, az egyház-kerület esperese egyszer meglátogatá a falut. A teplényiek nem vették volna szívükre, ha drága cipőjét besározza, kidoboltatták hát, hogy kinek fölös pár botskora vagyon, az esperes úr részére tartozik azt beszolgáltatni. De bizony szegény falu volt Sárteplény, egyetlen lakosának, a felvégi István gazdának vala tsak két pár botskora. Oda is adá egyikét jó szívvel (és mert ha nem adja, akkor is elvették volna tőle), de István gazda nagydarab ember volt, lötyögött a botskora az esperes úr apróbb, paposabb lábán. Alig tett benne eggy-két lépést, ki is tsúszott belőle, és ahogy volt, teljes hosszában belefeküdt a hírhedt teplényi sárba. Azóta mondják Sárteplényben és vidékén, ha valami nem illik oda, ahol van, különös-képpen, ha úgy látják, baj származhatik belőle: lötyög ez, mint az esperes botskora.


Tejbe vödör, kútba málé

Olly emberre – mindig emberre – mondják Tsempölcön, ki sem maga be nem illeszkedhetik sehová, sem dolgait nem akkor, ott és oly módon végzi, ahogyan az okos volna, vagy a situatio-hoz illenék.


Várja, mint Tót Vendel a holdat

Tót Vendelnek hívták egykor Hernyéden a falu bolondját. Jámbor bolond volt, nem tett soha semmit más kárára, nem bántotta hát őt sem senki. Egyedül ugratni szereték mód nélkül, mert „Vendel bátsinak”, ahogyan ember-emlékezet óta nevezé őt mindenki, nem lehetett olyast mondani, hogy el ne hitte volna. Ha hívták a kaszálóra sárkányt nézni: ment. Ha a kotsmába, az ördög menyegzőjére: ment. Általában sárkánnyal vagy ördöggel hitegették a falubeliek, alkalmasint azért, mert azokat egyszer már ők is megnézték volna, hátha egyszer valóban ott vannak, ahol őket lenni állíták. Az ördögöt még a falra is festtették vele, hogy majd megjelenik. Hanem egyszer a bírónak más ötlete támadt.

– Vendel bátsi! – mondotta neki. – Tudja-e, mi történt? Megjelent nékem álmomban az Úrjézus! Azt mondta, ma éjjel lejön a hold a pincémbe. Azt is megmondta azonban, hogy nékem azt látnom nem szabad, mert akkor menten megnyílik a föld a lábam alatt, és a pokolbeli sátánnak kezére jutok. Hanem tudja-e, mit mondok én kendnek, Vendel bátsi?

– Nem én.

– Menjen le kend a pincémbe, nézze meg a holdat, és reggel mesélje el nekem, mit látott! Kendről nem beszélt egy hangot sem az Úrjézus, kendnek szabad!

Rá is állt Tót Vendel. Hanem a bíró, örülvén a jól sikerült tréfának, elmene a kotsmába. Úgy berúgott, mind elfelejtette Tót Vendelt, s a holdat. Mire hazamene, arra sem emlékezett, hogy Vendel bátsi ott ül a pincéjében. Az meg odalent nem tudta, nappal van-e, éjszaka, azt hitte, éjjel van még, s megjön mindjárt az Úrjézus holdja. Hetek múlva ötlött csak a bíró eszébe a dolog, de addigra Tót Vendel éhen-szomjan hala a pincében.

Az eset óta, ha valaki tsökönyösen kitart hiú reményei mellett, a hernyédiek csak legyintenek rá, s azt mondják, tseppnyi bánattal a hangjuk hajlásában: várja, mint Tót Vendel a holdat.


Öreg kasza is meglendül

A Bakonyban, főként Zircen, s Bakony-szentkirályon mondják oly éltesb urakra, kik a menyetskék után – s ha csak tehetik, háza táján – meg-megfordulnak még. Különös-képpen használatos, ha látogatásait az illető úr valamely segítség, munka ürügyén teszi a lányos, netán asszonyos háznál.


Forog, mint a tsókakői molnár

Mikor Krisztus urunk még a földön járt, elvetődött a Vértesbe is, annak is a leg-szélére, Tsókakő faluba. Kére az ottaniaktól egy falás kenyeret. – Adnánk mi jó szívvel – mondák a tsókakőiek –, tsak-hogy magunknak sintsen. – Nem termett tán búzátok? – kérdé Krisztus urunk. – Teremni éppen termett, de mi hasznunk belőle, ha nem őröl a molnár?

Elmene hát Krisztus urunk a molnárhoz, hogy megtudakolná, miért is nem őröl. – Hogyan is őrölnék – válaszolá az. – Láthatja kegyelmed, hogy nem forog a malom! Hiába hajtaná a patak, nem mozdul! – Azt azonban már nem tette hozzá, hogy ő maga vere a kerék elé éket, mert, mi tagadás, nem volt éppen dolgos ember a tsókakői molnár, annál inkább volt rest, mint az egyszeri sertés-állat. Csakhogy Krisztus urunkon nem tudott kifogni.

– No, ha a víz nem forgatja, majd megforgatod te magad! – szólt, azzal föltette a molnárt a malom tetejére, küldött rá egy nagy szelet, s már forgott is a malom köve, csak búzával kellett győzni. Így találta fel Krisztus urunk a szélmalmot, s azóta forognak arrafelé úgy a dolgok, mint a tsókakői molnár.


Fehér tsibének lúd az apja

Tsák-simorján használatos szólás, mellynek értelme szerént minden ollyas phaenomen-nek avagy casusnak, melly a dolgok rendes mindennapi folyásától elüt, megvan a maga felelőse, s hazánk szokása szerént legelébb ezt a bűnöst kell megtalálni s példásan megbüntetni, mielőtt magának a problemának megoldásához fognánk. Nem bizonyított factum, mindazáltal felette lehetséges, hogy a mondás egytövű az ország-szerte használt ludas elnevezéssel.


Éjjel mekeg a sánta kecske

Azaz ki munkára haszontalan, érezvén, hogy fel-szólalásainak, s panasz-tevéseinek fundamentuma nints, hangját is tsak ott s akkor hallatja, hol, s mikor a maga-fajtán kívül más fülébe az el nem juthat. Így tartják legalább Tarts-poszlón.


Pénzért vett gatya kilóg a nadrágból

Vagyis meglátszik az emberen, ha nem a maga munkájából szerezte, amivel bír. Az ugyanis nem illik személyéhez annyira, nem látszódnak rajta az illető personalis ismertető-jegyei, bántó képet ad szemnek-léleknek eggy-aránt. Használják Szeptsőn, mely falu híres keményen munkálkodó férfi- s asszonyiról.


Kuruttyol, mint a szabó kútja

Történt hajdan Bérkállós-tsolnakon, hogy veszett hahotázás töre elő egy éjjelen a szabó, Komor Sántha András nem régen ásott kútjából. Össze-szaladt a falu apraja-nagyja. – Rossz helyre ástad a kutat, András, megládd, feljön belőle az ördög, te szabadítád ránk! – kiáltoztak. Előálla azonban a falu bölts vén bírája, Öreg Horváth Gergely. – Tsínján csak, jó emberek! – tsitítá őket. – Van-e kendtek között egy istenes atyafi, kinek volna bátorsága belenézni abba a kútba? – De nem akada egy sem, s így az öreg bíró maga ment oda, bárhogy rimánkodának neki a falusiak: – Ne menjék, Gergely bátsi, lehúzza kendet az ördög, s mihez kezdünk kend nélkül? – Belenéze Horváth Gergely a kútba, s szóla nagy nevetve: – Jertek ide, itt a ti ördögötök! – Azzal mutatá a kútban ülő békákat, miknek kuruttyolása a szűk üregben visszhangozván tetszett a sátán kacagásának. A kút azóta is megvan, András-kút, vagy Szabó-kút néven illetik, s ha valaki Bérkállóscsolnakon alap nélkül, hetvenkedésből kezd fenyegetőzni, azzal torkolják le: – Te is tsak kuruttyolsz, mint a szabó kútja!


Oltsó pendely, drága kendő

Zömör-hajmáson, hol mióta a világ világ, sem rév, sem vám nem volt soha, ezt mondják arra, ki elveszíti egyiken, azt, amit a másikon nagy munkával megnyere. Valaha gyakran járt ugyanis erre egy vándorló zsidó, ki, hogy valamicske hasznot mindenképp szerezzen, párban adá a pendelyt a kendővel, mégpedig oltsóját a drágájával párosítva, hogy tsak azzal együtt lehetett volt megvenni.



Károg, mint a bolond béka

Tarján-mizslén nem használatos a károg verbum ollyas jelentésben, mint egyebütt, azaz ’rossz végét jósolja valamely tselekedetnek’. Használatos ellenben ezen mondásban, mellynek jelentése: ’izgalmában úgy össze-zagyválja mondókáját, mintha nem is maga nyelvén szólna’.



Egyszer pitvar, egyszer udvar

Azaz eggyszer beengedik a kopogtatót a házba, másszor kintmarasztják az udvaron. Vagyis, metaphoricus értelemben véve, hol sikerül az eltervezett vállalkozás, hol nem. Denique rokona ez az elterjedtebb „egyszer fent, másszor lent” mondásnak, ám Gyuszla, s Réncsámos vidékén ezen formulát ismeri s használja a lakosság.



A rendelkezésre álló materia végtelen, a compilator ereje véges. Tudatában vagyok, hogy az itt össze-írott gyűjtemény tseppje tsak a tengernek, de abban bízom, hogy nem leg-jelentéktelenebb tseppje, valamint abban, hogy példámat követvén több compilatorok is vállalkoznak arra, hogy össze-gyűjtenék azon mondásokat, sententiákat, s böltsességeket, mellyek Hazánknak tsupán eggy-eggy rejtett zugában ismeretesek, de mellyekben épp’ annyi, s néha több az igazság, s a népnek ősi tudása, mint a szélesebb körben használt, s ezért tán kicsit jobban el is koptatott mondatsokban. Ezen reményben, s mint régi, századok-előtti – talán nevezhetem őket így – collegáim szokták volt: Isten áldását kérem munkámra.