A hatvanas évek korszaka komoly változásokat hozott az irodalmi életben is. Egyrészt a történelem eseményei bőven szolgáltattak témát az íróknak, másrészt azonban elkeseredett küzdelmet kellett vívniuk a politikai elvárásokkal szemben. Így volt ezzel a kor egyik legzseniálisabb írója, Örkény István is, akit ez egy időben háttérbe is kényszerített, és ekkor újra szakmájában, gyógyszerészként kellett dolgoznia.

Többek között a fentiekről beszélgettem Polgár Évával, aki olyanok barátságát tudhatta magáénak, mint Örkény István, és a közkedvelt bemondónő, T. Marika.

Először is, kérem, mesélje el, hogy került ebbe a társaságba!

Kozmetikusnak tanultam, és Radnóti Zsuzsa (Örkény későbbi felesége) is beiratkozott a képzőbe, ugyanis nem vették fel az egyetemre. A szülei nem szerették volna, ha elpocsékol egy évet, ezért döntött emellett az iskola mellett. Ő, és T. Marika, a bemondó, nagyon jó barátnők voltak. Úgy alakult, hogy én is jóban lettem velük, és együtt jártunk szórakozni bálokba, például orvosbálba, jogászbálba, amiknek egész más atmoszférája volt, mint ma. Akkor még szokás volt a hölgyeket felkérni táncolni, összegyűlt a társaság színe-java. Csevegtünk, ismerkedtünk. Egy ilyen alkalommal találkoztunk Örkény Istvánnal és baráti körével.

Örkény akkor ismert volt már? Jelentek már meg kötetei?

Igen. Jelentek már meg írásai a világháború előtt és után is, azonban az ’56-os események után szilenciumot kapott. Ezalatt az idő alatt gyógyszerészként alkalmazta egy gyár, mivel édesapja kérésére elvégezte a gyógyszerészeti egyetemet. Talán kevesen tudják, hogy a családja birtokában több gyógyszertár is volt Budapesten. Az áttörést aztán az hozta meg számára, amikor Kazimir Károly vállalta, hogy színházában műsorra tűzi a Tótékat. A darab abszolút beváltotta a hozzá fűzött elvárásokat, Örkény egycsapásra berobbant a köztudatba. Onnantól kezdve jöttek számára a sikerek.

Nyilván akkor sem volt egyszerű a dolga annak, aki szépírói pályára adta a fejét. Ön szerint mi jelentette akkor, és mi jelenti ma a nehézségeket?

Akkoriban féltek az emberek a rendszertől. Mindenütt besúgók voltak, még a barátok között is. Állandóan gyanakodni kellett, vigyázni mikor, hol, mit mondunk. Ez a félelem viszont összekovácsolt minket. Ma ennek pont az ellentéte figyelhető meg: kettéosztott az ország. Gyakran a barátságokat is tönkreteszi a politikai csatározás. Manapság kevés a jó magyar dráma, mert megszűnt az indulat, a lázadás iránti vágy, ami inspirálta az akkori műveket. Az igazi tehetség azonban akkor és most is utat tud törni magának, csak fantázia és kreativitás kell hozzá. István műveit pedig, azt gondolom, pont azt tette igazán sikeressé, hogy figyelte a körülötte lévőket is, és az életből merítette az ötleteket, vagyis rendkívül jó megfigyelőkészséggel rendelkezett, érdekelték a körülötte élő emberek. Mindig igyekezett tartalmas barátságokat kötni, szeretett utazni is. Úgy hiszem, a tehetsége, a gondolatai, az érzelmi élete, és az érdekes látásmódja segítette. Volt több olyan írása is például, amihez én adtam az inspirációt, pusztán azzal, hogy elmeséltem, mi történt velem a munkahelyemen.

Mik voltak ezek a történetek?

Az egyik ilyen az volt, amikor összetűzésbe keveredtem a takarítónővel, aki rémesen trehány és lusta volt. Amikor már nem bírtam tovább nézni a rendetlenséget és a koszt, fogtam magam, és kisuvickoltam mindent. Erre ő megsértődött, és felmondott. Én pedig fegyelmit kaptam, mondván, elüldöztem a túlbuzgóságommal. Akkoriban a vezetők így álltak hozzá ezekhez a dolgokhoz. A másik novellát pedig egy roppant vicces történés inspirálta. Az üzletben, ahol dolgoztam, ugyanis tizenhatan voltunk a fodrászokkal együtt, de mindössze egy illemhely állt a rendelkezésünkre. Várt rám a vendég, de nekem még gyorsan ki kellett mennem. Ahogy rohantam az udvaron a WC felé, a sötétben megláttam valami szőrös gombócot. Azt gondoltam, kiscica, és mivel imádom a macskákat, lehajoltam, hogy megsimogassam. Döbbenten vettem észre, hogy egy patkánnyal állok szemben. István az ilyen történeteken kapva kapott, és felhasználta őket.

Örkénynek a az Ön által előbb említetteken túl mi jelentette az említett fantázia és kreativitás forrását, Ön szerint mitől tudott ilyen sikeres lenni?

Attól, hogy István az életben is tökéletesen olyan volt, amit a művei tükröznek. Zseniális volt a humora. Csodálatosak voltak azok az esték, amikor összegyűlt a baráti társaság, és felolvasta nekünk új novelláit. Sokszor egész estén át potyogtak a könnyeink a nevetéstől.

Éva néni végül még elmesélte, milyen nagy hatással volt rá az Örkény Színházban az Azt meséld el, Pista! c. Örkény-est, amiben Mácsai Pál játssza a főszerepet. Ennek a különlegessége szerinte az, hogy mivel Radnóti Zsuzsa segített a darab szövegeinek összeállításában, az előadás abszolút és kivételesen hiteles. És mivel a fentiek alapján mindenképp beláthatjuk, hogy Éva néni ez utóbbi, rendkívül fontos kitételeket biztosan meg tudja állapítani, azt hiszem nyugodt szívvel hihetünk neki.