Mindszenty József bíboros hercegprímás emlékének, aki sokat tett a magyar szabadságért


Orgonaszó. Befejeződött az éjféli mise 1959 karácsonyán a budapesti Amerikai Nagykövetség házi kápolnájában. A pap a sekrestyében leveti a miseruhát, és fekete reverendát ölt. A kápolna már kiürült, a követség munkatársai elhagyták a helyiséget, csak egy idős asszony ül még a szentélyben. A falusi asszonyok ünnepi fekete ruháját viseli, fején kendő, kezében rózsafüzér, csendesen imádkozik.
A pap visszajön a kápolnába, leül az asszony mellé, kezét fogva halkan beszélgetnek (nem érteni).
Felállnak, kimennek a kápolnából, hosszú folyosón beszélgetve lassan haladnak.

FŐCÍM

A pap, Mindszenty József és az idős asszony, Mindszenty édesanyja egy szobába érkezik, a pap lakosztályába. A szobában kis asztalkán apró karácsonyfa egyszerű díszekkel, a sarokban imazsámoly, a falon feszület, az íróasztalon Krisztus-kép.
Az asszony és a pap leül a szoba közepén lévő asztalhoz. Benyit egy követségi alkalmazott

KÖVETSÉGI ALKALMAZOTT
Eminenciás Uram, óhajtanának valamit lefekvés előtt?

MINDSZENTY
Édesanyám kíván valamit?

MINDSZENTY ÉDESANYJA
Köszönöm, Fiam, nem kérek semmit.

Mindszenty megköszöni a követségi alkalmazott szolgálatát, az mielőtt elmegy, még kérdez valamit

KÖVETSÉGI ALKALMAZOTT
Hercegprímás Úr, a Követ Úr említést tett, hogy az ünnepek alatt a munkatársak kérnék, hogy…

MINDSZENTY
Természetesen rendelkezésre állok.

KÖVETSÉGI ALKALMAZOTT
Asszonyom, a szobáját előkészítettük.

MINDSZENTY
Köszönöm, János, mi még beszélgetünk egy kicsit az édesanyámmal. Jó éjszakát.

A követségi alkalmazott távozik

MINDSZENTY ÉDESANYJA
Fiam, nagyon rossz színben látlak, remélem, nem vagy beteg?

MINDSZENTY
Semmi bajom, Édesanyám, állandó felügyelet alatt vagyok, soha nem volt ennyi dolgom az orvosokkal.

MINDSZENTY ÉDESANYJA
Vigyázz magadra, úgy érzem, utoljára találkoztunk. (A prímás nem reagál erre)

MINDSZENTY
Anyám, az utóbbi időben nem hagy nyugodni az a gondolat, vajon megtettem-e minden tőlem telhetőt annak idején a fiatalságért. Akkoriban úgy éreztem, hogy igen, de mióta itt vagyok a követségen már három éve ebben a különös rabságban, az az érzésem, hogy ez kevés volt. Bár sokszor azzal mentegetem magam, hogy a mostoha viszonyok csak ennyit engedtek meg.

MINDSZENTY ÉDESANYJA
Fiam, annál többet senki sem tehetett volna, emiatt ne gyötörd magad. Egy egész világgal álltál szemben.

MINDSZENTY
Valóban így volt, és amiért annyit aggódtam, 56 őszén az ifjúság is szembe került a világgal. A lelküket akarták kisajátítani, de ezt – úgy látszik – a Jóisten nem engedi. Emlékszem azokra a régi találkozókra, mikor úgy tűnt, hogy az egész ifjúság mögöttem van, hallgat rám, és követ. Ezt vették észre Rákosiék, ezért voltam útban.

MINDSZENTY ÉDESANYJA
Fiam, téged vád nem érhet senki részéről, ameddig el nem vittek, mindent megtettél, amit csak lehetett.

MINDSZENTY
A hét év alatt, amit bent töltöttem, szüntelenül azon imádkoztam, hogy ne sikerüljön nekik kicserélni a fiatalok akkor még romlatlan lelkét. Az Úr meghallgatott, talán sehol nem állt fiatalság úgy ki a hazáért, mint azokban a napokban a magyar ifjúság. Nem mérlegelték, hogy milyen kolosszussal állnak szemben. Láttam a fiatal fiúkat és lányokat, és úgy éreztem, hogy azok a ragyogó arcok mindenért kárpótolnak. Azóta sokszor eszembe jutnak Vörösmarty szavai: „Az nem lehet, hogy annyi szív…”

MINDSZENTY ÉDESANYJA
Nem volt hiábavaló, Fiam, most talán úgy látszik, de mindketten tudjuk, hogy a végső szót ki fogja kimondani.

MINDSZENTY
Minden bizonnyal így lesz, azonban mégis úgy érzem, hogy túl nagy árat fizetett ez a fiatal nemzedék, és ezért talán én is felelős vagyok. Bíztattam őket, hallgattak rám. Mérhetetlen a veszteség. Sokszor kapok még manapság is híreket arról, mi történt azokkal, akik az oroszok és az ávósok elől nem tudtak, vagy nem akartak elmenekülni. Marhavagonokban szállították őket Oroszországba. Vajon hányan vesztek oda, nem lehet tudni. Sokakat minden ítélet nélkül kivégeztek. Még ma is akasztanak, talán még karácsonykor sem tartanak szünetet.

MINDSZENTY ÉDESANYJA
Fiam, ne emészd magad, Isten akaratában meg kell nyugodnunk, még ha olykor ez a legnehezebb is!... Azonban ígérj meg valamit. Érzem, fogytán az erőm, ígérd meg, ha elmegyek Apád után, nem jössz ki ebből az épületből, és nem próbálsz eljutni a faluba. A koporsóm mellől hurcolnának el, Szibériába vinnének, értelmetlenül pusztulnál el. Az Isten tudtodra adta, hogy még van feladatod. Visszavárnak, erőt kell gyűjtened.

MINDSZENTY
Édesanyám, nehéz szívvel teszek ilyen ígéretet, de az Úr biztosan megérti, hogy azt az utat, melyet Ő jelölt ki számomra, csak így járhatom be. Nem fürkészem a Mindenható szándékát, hogy mi volt a célja ezzel a töméntelen fiatal áldozattal, de ez olyan kötelezettség számomra, mely elől – úgy érzem – nem lehet kitérni. Ki tudja, milyen csodák történnek még? Hiszen az a néhány nap is maga volt a csoda. És ez bármikor megismétlődhet. Az is csoda volt, mikor bejött hozzám november első napjaiban még Budán egy fiatal ember, akiről kiderült, hogy egyik kegyetlen őröm volt a Gyűjtőben. Azok közül való, akik egymással versenyeztek a trágárságokban és a velem szembeni kellemetlenkedésekben. Bocsánatomat kérte, és feloldozást. Ő is azok közé a fiatalok közé került, akik akkor Európa védőbástyáját alkották. Úgy érzem, hogy az Isten nem engedi, hogy ez a bástya összeomoljon.

MINDSZENTY ÉDESANYJA
Sajnos, Fiam, most úgy látszik, a Jóistennek egyéb gondjai is vannak. Mintha még mindig úgy tartaná, hogy nem volt elég a szenvedésből.

MINDSZENTY
Édesanyám ismeri a mondást: Az Úr azokat próbálja meg leginkább, akiket a legjobban szeret.

MINDSZENTY ÉDESANYJA
Valóban így van, Fiam, de mintha egy kicsit már túl sok volna a szeretetéből.

MINDSZENTY
Én bízom abban, hogy mindig lazul a szorítás. Ma is elborzadok, ha visszagondolok azokra az évekre, s eszembe jut, hogyan akadályozták a fiatalok nevelését. A legérzékenyebb területet, a családot célozták meg. Szembefordítani a fiatalt a szülőkkel, ez volt a cél. A szülők elmaradottak, meg vannak fertőzve a klerikális métellyel, reakciósok – ilyenekkel tömték a fogékony fejeket. Emlékszem egy fiúra, aki feljelentette az apját, mert az nem kellő tisztelettel nyilatkozott a népek nagy tanítómesteréről és a legjobb tanítványáról. Ördögi céltudatossággal mélyítették a szakadékot a szülők és a gyerekek között. Kapjon halálos sebet a szülői tekintély és az egyház, aztán a gyerekekkel azt tehetnek, amit akarnak. Tudtam, hogy a hitetlenség útjára kényszerített ifjúság gyilkos eszközzé válik a kommunisták kezében. Hogy mennyire nem érték el céljukat, azt a magyar fiatalság megmutatta azokban az októberi napokban. Nem rajtuk múlt. A rendszer saját kudarcát nem tudja nekik megbocsátani. Ezért őket érte a legkegyetlenebb megtorlás… De, Anyám, ha nem lettem volna, ha többet tehettem volna!...

MINDSZENTY ÉDESANYJA
Fiam, sok fiatal ma is neked fogad titokban engedelmességet.

MINDSZENTY
Édesanyám… ha csak Márai szavaira gondolok: „Mindig új élet lesz a vérből.”

MINDSZENTY ÉDESANYJA
Adja Isten, hogy úgy legyen, ne kelljen sokáig várni erre.

(kis szünet)

Fiam, fáradt vagyok, imádkozzunk, pihenjünk le, holnap még beszélhetünk.

Csendesen imádkoznak, a fény lassan kialszik a szobában


Zárófelirat:

A Bíboros édesanyja nem sokkal a karácsonyi találkozás után, 1960. február 5-én elhunyt. Ő maga csak 1971-ben hagyhatta el a követséget, a Szentszék és a Magyar Állam közötti megállapodás értelmében ekkor Rómába utazott. Utolsó éveit Bécsben töltötte, 1975-ben halt meg. Hamvai Esztergomban nyugszanak.