Alább egy levelet talál az olvasó, melyet nagy becsben fog tartani.

A Város alapításának 1088. évében történt, hogy legnagyobb és legfölségesebb urunk, Iuppiter, látván, hogy korábbi hívei elfordultak fényes orcájától, és nemcsak hogy nem tisztelik, már áldozatokat sem mutatnak be tiszteletére, levelet írt a római nép újonnan felkapaszkodott istenének, Iahvének, melyben arra kéri, mutassa be saját magát és kultuszát, hátha abból mondott Urunk, Iuppiter is tanulhatna.
Ha nem is Iahve személyesen, de titkára, Gábriel arkangyal válaszként több levelet küldött a mi legnagyobb és legfölségesebb urunknak. Ezeket Iuppiter még az 1088. év lezárulta során elégette, mivel Gábriel túlságosan hirdette Iahve uralmát és jó hírnevét a nép szemében, közvetve tehát Iuppiter bukását.
Nekem, aki akkoriban Iuppiter tolmácsa voltam görög és magyar nyelvekre, egy értelmezési probléma miatt mutatta meg a levelek közül egyiket, a nyolcadik számút. Nem tudhatta, hogy ezalatt a levelet lemásoltam, és ezerhatszázhetvennégy év múltán barbár-nemzeti nyelvre áttettem.
A levél egyébként Gábriel kézírásával volt, ez miatt még lehetséges volna, hogy Iahve mondta tollba, de a stílus Gábrielre vall, ahogy az is, hogy az adminisztráció Gábriel dolga volt, Iahve jobb szeretett a hívek lelki épülésével foglalkozni.


Gábriel arkangyal üdvözletét küldi Iuppiter Optimus Maximus úrnak, és kívánja, éljen soká e földön.
Ahogy új császárt is csak úgy választanak a testőrök, ha zengő érceket ígérnek nekik, úgy új istent is csak akkor fogad el a nép, ha az boldogságot ígér. A boldogság pedig következzék el minél hamarabb. Mivel a földi életben bekövetkező boldogság túl sok érdemtelent is megigézett volna, úgy döntöttük, a boldogságot csak a halálon túl biztosítjuk.
Ismervén az emberi lelket, melynek legkedvesebb környezet mindig a sajátja, amelyben addigi idejét eltöltötte, úgy gondoltuk, első látásra a mennyek országa hasonlítson a földi világra. Gondot fog okozni viszont, ha a földiek életének körülményei, beleértve a legjellemzőbb tárgyakat és épületeket, mindent, ami nem közvetlenül az emberektől függ, megváltozik, mert ekkor nekünk is a földi látszatára kell változtatnunk a berendezett mennyország díszleteit. Hozzá kell tennem, hogy a boldogságot nem a körülményeken át akarjuk biztosítani, hanem a szeretet érzésén és éreztetésén. Ezt központilag oldjuk meg, sokszorosan teszteltük, és működik, területi alapon mindenkibe sugározzuk a szeretet, aki a közelben van. A nehézségek nem ezzel voltak.
Minden nehézség forrása volt, hogy egy felelőtlen nyilatkozatban megígértük, hogy nem csak a lelkek, hanem a testek is jelen lehetnek a maguk fizikai valóságukban. Hogy érzékeltessem a problémát, az emberiség története során elhasznált összes lelket elhelyezhettük volna egyetlen porszem helyén, azonban amint a testek is megjelennek, hozzájuk mért nagyságú tér szükségeltetik. Az elhalálozottak lelkeit mi magunk szállítjuk el egy földtől távoli bolygóra, a test szállítása nem megoldható, annak helyben megalkotott másába helyezzük bele újra a lelket. A mennyország telephelyéül szolgáló bolygó biztonságos távolban van a földtől, de logisztikai szempont miatt közel raktuk a purgatóriumhoz és a pokolhoz.
Ha külsősük látogatása engedélyezve lenne, körbevezetnélek, magad is láthatnád, hogy a jelenlevők kevés kivétellel öregek. Ez azért van, mert nem mondhatjuk el minden üdvözültről, hogy életének minden pillanatában méltó volt az üdvösségre, csupán azt mondhatjuk el, hogy halála pillanatában mindegyikük méltónak bizonyult; éppen ezért mindenkinek a teste abban az állapotban van, amilyenben földi teste volt halála pillanatában.
Bizonyára ismered annak a gallusnak a történetét, aki egész életét bűnben való tobzódásban töltötte, majd midőn hirtelen megszakadt a szíve, megkérte az addig karján vezetett rossz nőszemélyt, hogy az út szélén tócsában álló lóhúgyból kenjen a homlokára, és mondja ’én téged megkeresztellek’. Nos, ez a gallus is már jó ideje megérkezett hozzánk, na nem a keresztelés miatt, hanem mert valóban megbánta bűneit, de úgy képzeld el, hogy a lóhúgy még mostanáig sem száradt fel a homlokán.
S így van ez másokkal is, akik hirtelen búcsúztak a földi világtól. Egy görögnek, akivel mérget itattak, kifordult a szeme, és kék a bőre, a katonáknak gyakran friss sebeik vannak, némelyeknek belátni mélyen a testébe, mások a kezükben hordják levágott fejüket. Egy néhai egyiptomi, akire rádőlt egy oszlop, olyan lapos, mint egy újszülött tenyere, mégis ebbe a maradványba helyeztük bele a lelkét. Nem lehetett másként, hiszen a testek megjelenése a mennyországban kimondatott.
Ha külsősök látogatása engedélyezve lenne, és körbejárnál, magad is láthatnád, hogy a jelen levők általában rosszul néznek ki, és többnyire öregek. Gondolhatnád, hogy ilyen testek újból csak haldokolnak, de nem így van; mi is gondoltuk, hogy így lenne, ezért a testnek mindenféle folyamatát leállítottuk. Való ez az ételre-italra, és a test más kívánságaira is. Mintha egy kimerevített pillanatában élnének ezek az emberek a jelennek, de ez a pillanat a végtelenig tart, és közben magukat leszámítva minden változik.
És ha már lélek van, szellem is van, és ha test van, bűn is van. Bármilyen szép is üdvözültnek lenni, ha egyszer valakit a teste rosszra csábít - megteheti, akárcsak a földön, de itt már a bűn szándékát észlelve átvisszük a tettest a pokolba, ahonnan viszont a mennybe kerülhetnek a vétkeiket megbánok. Így aztán a két telephely között folyamatos vándorlás, egyes visszatérőknél ingázás figyelhető meg.
Összességében igen sok gondot okozott- és okoz nekünk még most, fenntartásában is, hogy ragaszkodtunk, a mindenestül való testi jelenléthez, és nem is abban a legteljesebb értelemben keltettük életre, mint a földön, de nem tehettünk mást, mert másként nem is lenne lehetséges.
Légy üdvözölve!