F. Mester az ötvenes éveiben járt, két gyermekes családapaként. Biológiai kutatásokkal foglalkozott. Családja ritkán látta, szinte egész idejét a laboratóriumban töltötte, sokszor ott is aludt.
Kedvenc könyve gyerekkorától fogva a Frankenstein volt. Üres idejében mindig ezt olvasata. A laboratóriumban és otthon is voltak példányai. Ünnepnapokon ezzel tudták a legnagyobb örömet szerezni neki, ha egy Frankensteint adtak ajándékba. Ezek a könyvek, már teljesen megtöltöttek egy erre a célra használt szekrényt.
Teltek az évek. A család lemondott arról, hogy normálisan érintkezzen F. Mesterrel, sőt az utóbbi időkben, még kevesebbet látták otthon, mint előtte. Természetesen feleségének szeretője volt, amiből F. Mester semmit nem vett észre.
Aztán eljött a nap, amit nem várt senki, amikor F. Mester felvette legszebb öltönyét, nyakkendőjét, és egy hatalmas virágcsokorral állított haza. Senki nem értette a helyzetet, de F. Mester elmagyarázta, végére ért több évtizedes kutatásának. Ezentúl sokkal több ideje lesz a családjára, fejtegette, amit alig leplezett gúnyos mosollyal fogadtak. Ekkor csöngettek és egy éttermi futár 7 fogásos vacsorát helyezett a család ebédlőasztalára, F. mester ajándékát.
Másnap F. Mester egész estig, meghívókat küldözgetett a neten, valamint telefonon hívogatta a tévé állomásokat, rádiókat, cégeket. Egy nagy bemutató előadást szervezett. Erre a célra ki is bérelt egy színház termet a belvárosban.
Amikor eljött a nagy nap, megtelt az egész színház, persze mindenki inkább a botrány kedvéért ment, végül is a médiáknak jól jön egy hírérték. Voltak ott más kutatók és elismert professzorok is.
Felgördült a függöny. A színpadon ketten voltak F. Mester és egy emberszerű valaki. F. Mester kivetítőn kezdte el bemutatni, és magyarázni kutatásának lényegét, fázisait. Videokamerával rögzített eseményeket mutatott. Az előadás közben senki nem tudta mit gondoljon, volt aki őrültnek nézte, volt aki csalónak és voltak akik próbálták komolyan venni. Miután viszonylag részletesen összefoglalta a helyzetet, megkérte a jelenlevő tudósokat, hogy menjenek fel a színpadra és vizsgálják meg az eredményt. Ez elég hosszan tartott és F. Mester jó dramaturgiai érzékkel a végére hagyta, mikor szemtől-szemben leült- ő csak úgy hívta a Beszélővel- és elkezdtek társalogni, valamint különféle mozdulatokra utasította.
A következő nap, a szenzáció napja volt. A világ megváltozásáról beszéltek. F. Mesternek és családjának nem voltak többé anyagi gondjaik.
Évek múlva a Beszélőt már gyártották, különböző prototípusokat dobtak piacra. Lassan minden családban volt belőle. Az emberek megrendeléseket adtak le, hogy a saját igényeiknek megfelelő beszélőhöz jussanak, egyre kevésbé fogantak a megszokott módon gyermekek, inkább mindenki rendelt a maga elképzelései szerint a gyártóktól. F Mesternek rossz lett a hangulata, próbált felszólalni a tévében, ilyen-olyan fórumokon, aztán már csak külvárosi művelődési házakban jutott szóhoz néhány nyugdíjas előtt.
Az emberek pedig feleséget, szeretőt, gyereket, kiszolgáló személyzetet gyártattak maguknak, aztán egy-két évi használat után lecserélték őket.
F. Mester tiltakozásképpen utoljára a parlament elé vonult egy transzparenssel, amire azt írta: le a Beszélővel. Az arra járók mosolyogtak, majd tovább mentek, sőt a parlament ablakából még a miniszter elnök is kiintegetett F. Mesternek.
Egy-két év múlva halt meg, egy szobakonyhás lakásban valamelyik peremkerületben, miután családja a történtek után végképp eltávolodott tőle, zárolták bankszámláját, mint beszámíthatatlannak, és F. Mestert lecserélték egy Beszélőre.