Régen nem volt olyan egyszerű, mint most. Nem lehetett csak úgy ki-, beszaladgálni egyik országból a másikba, ahogy az embernek kedve tartotta. Várni kellett, a lehetőségre, amíg szabadott, aztán ha az a lehetőség mégsem akart magától elérkezni, akkor mást kellett kitalálni, hogy a szabadság dolgát egy kicsit előbbre segítsük. Nem volt szabad csak úgy akármikor fát hozni az erdőről, pedig tüzelőre csak szükség van, így hát az egyik ember kitalálta, hogy neki azért van szüksége a fára, mert a fia harmonikázni tanul, és ha nem tud meleget csinálni neki, akkor elgémberednek a gyerek ujjai, és nem tud gyakorolni. Fát persze nem kapott az ember a tanácson, de azt azért mondták neki, hogy nem olyan nagy a baj, a tanácsos is hegedült valamikor fiatalon, de csak tavasszal, hát majd ők is megvárják a jó időt, hogy emiatt ne kelljen a fejüknek fájnia. Ha nem is járt mindig sikerrel, a leleményesség ilyen vagy olyan formában mindig kifogyhatatlan maradt. Volt például egyszer egy zsidó fiú, aki a vallási tiltásokkal mit sem törődve jóízűen fogyasztotta gyakorta a szalonnát. Amilyen jókedvűen szalonnázott, annál csak arra ügyelt jobban, hogy mindezt a lehető legkomolyabb titokban tegye, de vidéken előbb vagy utóbb minden kitudódik egyszer, hát a tulajdon apja megátkozta, hogy ha még egyszer hasonlóra vetemedik, akadjon a torkán az első falás. A fiú tudomásul vette az apai intelmet, és attól kezdve az első falatot megrágta, kiköpte, és csak a másodiktól kezdve nyelte le, arra már nem vonatkozott az átok, így továbbra is megmaradt jó étvágyban és egészségben. Kivételes tehetségű ember volt például a csendfelelős is, aki arra kapott felhatalmazást, hogy nyugodtan harsogjon túl bárkit, ha arról van szó, hogy ezzel csendre intse, mert a faluülésen a legfontosabb a fegyelmezettség, és a jó vidéki csönd. Békés kis faluban élünk, nálunk gond nélkül és egyetértésben megférnek az emberek, ha különböző nemzetiségűek is, és rajtunk meg a másik népen is ugyanúgy múlna ez a határ másik oldalán. Ha a román szomszédasszony átkerül hozzánk tűzért, egy óra múlva annyi palacsintával köszöni meg a kölcsönvett jószágot, ahányan ideát vagyunk. Ha ő volna elszakítva a népe többségétől, talán ő érezné a tagjaiban azt a sajgó idegenséget, amit csak az érez, aki egyszerre van otthon, és távol a hazájától. De gyűlölködést nem tapasztalna tőlünk, mint ahogy neki is csak kedves szava van hozzánk. Mint a falu vezetésének is, mert végülis adnak tüzelőt, egy egész szekérrel, ha az embernek íráshoz kell, akkor föltétlenül megérdemli, de ők is, hogy szülessék róluk valami szép.

Az íráshoz, ami tűnődés és elmélkedés, és végtelen sok feljegyzés, azzal a szándékkal, hogy emlékezzen és emlékeztessen. Mindenkori időszerűségének magyarázata a magyar nyelv időszerűsége, a magyar nyelvbe ágyazódott kultúra büszkesége, szelídsége, fényes lánggal világító üzenete, ami az ezerfelé szabdaltságban is látható, és ami átjárhatóvá tesz akkor is, ha a földi határokra súlyos kötelek ereszkednek alá. A táltos lovakkal, amik benne voltak, velük ébredt prüszkölő hajnalokon, és rajtuk járta be a vidéket, amit csak végeknek nevezett, ahol a várak nélküli végvári magyarok hitükből emeltek erődítményt elődeik szellemének megtartására; a hitből, ami gyermekként gyökeret vert benne, hogy erőt adjon neki a hivatáshoz, s a hitből, ami bizonyosan mélyről táplálkozott az ő műveiből is.

A megmaradás és az együvé tartozás írója volt. Az anyanyelv egyszerűsége volt az eszköze, tisztán hangzó elbeszélései, drámai párbeszédei a mindenki gazdagságát gyarapították, és azt az elkötelezettséget erősítették saját élete által nyerve mindnél nagyobb hitelt, hogy minden család, minden közösség felelős a magyar nyelv fennmaradásáért. Elkötelezettje volt az erdélyi magyarságnak, racionális és józan gondolkodással vallott emberszeretete mindenki számára példaértékű volt, aki a magyar nemzethez tartozott, és aki a magyar nemzet létét alapvető fontosságúnak tartotta. Soraiban az élet elevenedik meg, amiből született, ami nevelte, és ami által a nyelv gazdag végtelenségével írta a tiszta szívű ember sorsának igazmondó Sütő-kódexét.

A diktatúra megdöntése után az erdélyi magyarság nemzetiségi-jogi kérdései a régiek maradtak, Sütő András szemet áldozott szóért, a román kormány „hamisan ábrázoló” vádját igazmondása hangzotta túl világszerte. Szavai, mondandója emberi megértéssel óvták a menekülőt, gyermekét féltőt, a nyelvében bujdosót, és magasztalták a hátát megvető, gyermekei örökségét védő erdélyi embert. A helyzet keveset változott, ő annál többet írt, az egyéni és a közösségi megpróbáltatásoknak egyformán nekifeszülő szülőföld iránti hűség elbeszéléseit.

Hajózni és hazudni kell, élni nem muszáj; a várakozás nem ábrándozás, mely kancsalul, festett egekbe néz…; férfinak és nőnek egy személyben teremtett ember: űzött, összeesküvéstől megpróbált szerelmesek haza- és megtérése egymáshoz pompeiusi zűrzavarból, vörösmarty-i merengésben, shakespeare-i szenvedéllyel, bibliai igazságban. A szerző nem magyarázza a darabját, nem kikiáltó, hogy rikkantása csak hiú reménységet hordjon. De inkább a szellemi szövetség erősítője, ami számára is eleven és vigasztaló maradt mindenek ellenére. Vigasza az, hogy személyes tapasztalatával az erőszakban szétvagdalt magyar kultúra újból visszatalál teljes önmagára. Az önfeladásnak ellenállás sok gyötrelmet hozott azoknak, akik úgy döntöttek, így lehet tovább haladni, de a történetük vége sem szomorú, sem fájdalmas, de reményt adó, fölserkentő, testvéri ölelésben évszázados árvasági érzést oldó. Mert aggodalommal, lelki szorongásban tértek meg szabadon az oly sokáig tiltott, szögesdrótos Anyaországba, és az Idő s lelkük mélyén a remény nem csapta be őket. Mindent, ami valamikor oly kedvesen ismerős és drága volt számukra: úgy találták viszont, ahogyan elhagyták azt az országdarabolással. Egy erdélyi menyegző színében és fonákjában pedig a szerencse részese Sütő Andrással egyként más erdélyi magyar is az anyaország áldozatos szeretetében.


Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér, 1970; Balkáni gerle, 1993

Hivatkozás:
 - Nagy Pál szócikke Sütő Andrásról a Látó c. szépirodalmi folyóiratban
(http://www.lato.ro/article.php/Szócikk-Sütő-Andrásról/535/)

 - Sütő András a Balkáni gerléhez
(http://magyarszinhaz.szinhaz.org/eloadasok/balkanigerle.shtml)