Szentföld
Kelle Antal munkái Pécsen
Zárás előtti rendhagyó tárlatvezetés a pécsi Reverence című kiállításon

A pécsi kulturális főváros rendezvényein belül kiemelt esemény Kelle Antal másfélméteres, rézből készült Szentföld című alkotásának első bemutatása a világörökség részét képező Cella Septichora ókeresztény sírkamrában. Az alkotás a Reverence című kiállítás központi attrakciója, ami mellett a Káosz és a Vágy című műtárgyegyüttesek is megtekinthetők.
A Szentföld a három nagy világvallás együttélésének, illetve egymást kiegészítő tulajdonságainak kérdéseit járja körül. A mindenkori befogadót interaktivitásra, fokozott figyelemre készteti, hiszen a mű számos nézőpontból értelmezhető, sőt legbensőbb tulajdonsága a többféle igazságtartalom. Mindenkinek meg kell találnia tehát a maga értelmezési verzióját, akár a városban sétál, és felülről, az üvegtetőn át szemléli a kiállítótérben elhelyezett installációt, vagy bent, a sírkamrában közelebbről veszi szemügyre az alkotást.
A kiállítás zárása előtt érdemes kihasználni azt a lehetőséget, hogy személyesen megismerkedhessenek Kelle Antal ArtFormerrel, és feltehessék neki kérdéseiket. A művész legközelebb 2010. május 30-án vasárnap 15 órától akár zárásig várja a látogatókat a helyszínen, közös gondolkodásra. A kiállítás megtekinthető 2010. június 3-áig.






